Top

ÉREZZÉTEK AZ ENERGIÁT

Üdvözlet a Napi Globális Meditációnkon. Ma mindnyájatokat Boszniából üdvözlünk, ebben a Piramis Komplexumban. Az alagútban vagyunk. Ez egy kiterjedt földalatti alagút, amely a Nap Piramisához vezet. Az alagútnak ez a része nagyon, nagyon szent. E körül a nagy tömegű kerámia szobor körül meditálunk; körülbelül nyolc tonna súlyú, és elmondták nekünk, hogy már sok ezer éve itt van, és egy nagyon különleges civilizáció hozta létre, mint energia termelő gépezetet.

A korlátozott megértésünkkel jelenleg úgy tekintjük ezt a szerkezetet, mint nagyon magas szintű technológiát, amely az energiát termelte annak a civilizációnak a jóllétéhez, aki előttünk itt élt. Az emberi egészség számára megfelelő elektromágneses mezőt generálja, amelyről elmondták nekünk, hogy körülbelül huszonnyolc kilohertz (kHz), és negatív ionokat, mint az egészségünk számára igen jó elemek egyikét.

Jelenleg itt, ebben a kamrában körülbelül negyven… tizennégyezer iont számoltak köbcentinként. De mindezek a számok, mindezek a magyarázatok nagymértékben függenek a korlátozott tudásunktól. Sok más végtelen csodát, bölcsességet a múltból még mindig nem tudunk megérteni, így hát próbáljuk a korlátozott megértésünket használni, hogy megmagyarázzuk mindezeket a nagyon szent jelenségeket.

Tehát tanulunk, és a történelmet meg kell változtatni. Ha itt mindent újra felfedeznek, akkor az oktatásunk, a jelenlegi tudománnyal kapcsolatos megértésünk teljes rendszerét meg kell változtatni; és el kell gondolkodnunk az eredetünkről, a forrásról, ahonnan származunk. Tehát ez az idő jelenleg a Föld bolygón jelentős határ, kvantum ugrás, tehát azért vagyunk itt, hogy hozzájáruljunk ehhez az átalakuláshoz, amelyet alig várunk, a szeretetért, a harmóniáért, az egységért, mivel ennek a végtelen, nem-fizikai vibrációnak vagyunk a kiterjesztése. Bárhogyan is nevezitek ezt a részt, az a hitrendszeretektől függ, a kondicionált neveltetésetektől, de mi csak nagyon korlátozott kiterjesztése vagyunk ennek az energiának, a forrásnak, amely életet ad minden élő teremtménynek ezen a Föld bolygón, így a vibrációkat a kondicionált fizikai érzékszerveink szerint tudjuk érzékelni.

Ebben a kamrában a vibráció ebből a kerámia szoborból generálódik, és bebizonyították, hogy a földalatti víz erejét használja, ahol a vízfolyások találkoznak, generálva az energiát, amely feljön ezen a kerámia szobortömbön keresztül, hogy létrehozza, generálja az energiát ebben a kamrában, és a körülötte lévő kiterjedt alagútban.

Együtt fogunk meditálni, hogy megosszuk ezt az energiát egy nagyon, nagyon ősi műtárgyból, a kerámia szoborból, amely a gyógyító energiát termeli a boszniai Piramisok Komplexumából. Tehát együtt meditálunk ebben az ürességben. Megosztjuk az energiát ebből a nagyon szent, ősi műtárgyból.

Share